XIV.

Chapter 14.

......'Legalább kiszellőztetem a fejem, és még a húgommal is foglalkozok' - gondolkodtam el, miközben előkerestem a bőröndömet, a szobámban, és már el is kezdtem pakolni......

A csomagolással hamar megvoltam, amikor megcsörrent a telefonom. Sietve megnéztem, Niall volt az.

Reszkető kézzel nyomtam be a zöld gombot.

- Igen? - szóltam bele halkan.

- Annabelle te vagy az? - kérdezett vissza.

- Én. - válaszoltam gyorsan.

- Azért hívtalak.... - kezdett bele, de kínos csönd vette kezdetét, és rájöttem, hogy még ő maga sem tudja miért hívott - Azért hívtalak, mert hallani akartam a hangodat. - nyögte ki kissé bevallóan.

- Ért-t-t-em.. - dadogtam - Igazából egy fontos dolgot szeretnék elmondani... - vágtam bele határozottan.

- Mit?

- Niall, tudom, hogy haragszol rám, amiért Harry és én köztem történtek dolgok, ezért szeretném szüneteltetni a kapcsolatunkat... - hadartam el, a végére elhalkulva.

- Ana, én nem haragszom, igaz sokkolt a hír és sajnálom, hogy undok voltam, de megbántam.. kérlek ne tedd ezt.. - hallottam a hangján , hogy nagyon letört.

- Niall, értsd meg , így lesz a legjobb. - mondtam határozott hanggal, hogy én tényleg komolyan gondolom ezt.

- De Ana... - próbált ellenkezni,de közbeszóltam.

- Nincs semmi de, majd beszélünk. Szia.. - nyomtam ki a telefont, meg sem várva, hogy ő elköszönjön.

'Vége....Csak én. Egyedül. De annyi jó van , hogy a testvéremmel lehetek.' - pillantottam az órára.

Még nem volt olyan késő, mint ahogyan éreztem, de hamar lezuhanyoztam és eltettem magam másnapra, mivel korán kellett kelnem.

***

Reggel az ébresztőmre kaptam fel a fejem, és arra, hogy valaki dübörög teljes erejével az ajtón. Magamra kaptam egy köntöst és leszaladtam.

- Ki az ilyenkor? - kiabáltam ki.

- Beszélnünk kell.. - hallottam a választ egy ismerős szájából, akitől lefagytam.

'Niall... .. Niall mit keres itt?' - meredtem az ajtóra.

- Kérlek menj el... - szóltam vissza.

- Annabelle, kérlek..  - könyörgés ütötte meg a fülem.

- Adj okot, amiért beszélnünk kell... - adtam a 'parancsot' pár perc csönd után.

- Mert én, szeretlek és nem akarok szünetet, ha megbeszéljük, megoldjuk.. - mondta amit kértem, mire nekem lehullott az első könnycsepp az arcomról.

- Niall, hibáztam.... én-én-én nem vagyok biztos az érzelmeimben, ezért szüneteltetnünk kell... - dadogtam.

- Ana.... - kezdte volna.

- Nincs semmi Ana, ez az Annabelle, nem az, akit te megismertél.. - rogyottam a földre.

Elhallgatott. Tudtam, hogy elment, rájött, hogy nem érdemes értem harcolni. Egy óriási sóhajtás közben kinyitottam az ajtót, hogy kinézzek.

'Nincs itt..' - gondoltam.

Visszamentem , hogy elkezdjek készülődni, mivel a szüleim nemsokára itt lesznek értem.

A szekrényemben keresgéltem mire találtam egy gyönyörű zöld egybe ruhát, amit még az első pasimtól kaptam.

'Ezt mindig is imádtam..' - mosolyodtam el, mivel az emlékek átjárták az egész testemet.

Magamra kaptam, és már vettem is elő a hozzá illő ékszereket. A sminkemet is ehhez igazítottam. Az utolsó simításokat végeztem a hajammal, amit behullámosítottam, amikor kopogtak a bejárati ajtón.

'Ezek biztos anyuék lesznek' - húztam ki a hullámosítót.

Sietve leszaladtam a lépcsőn és kérdezés nélkül kinyitottam az ajtót. Biztos voltam benne, hogy a szüleim jöttek, de a megérzéseim csaltak.

Niall állt az ajtóban.

- Vársz valakit, hogy így kicsípted magad? - kerekedett ki a szeme.

- Nem tartozik rád.. - flegmáztam kicsit, de meg is bántam.

- De igenis rám tartozik, mert még a barátnőm vagy.. - vette feljebb a saját hangerőjét.

- Bocsánat.. - adtam meg magam.

- Ne... inkább én kérek bocsánatot, amiért ilyen voltam, ne haragudj.. - ölelt át, aminek nem tudtam ellenállni.

- Niall.. - súgtam, és hozzábújtam.

- Szeretlek... - suttogta a fülembe, mire ráeszméltem mit művelek.

- Niall, el kell menned.. - toltam el magamtól.

Nem akartam, hogy tudjon, a hazautazásomról, mert egyedül szeretnék lenni a húgommal.

- Miért? - pillantott rám kérdőn - Talán jön Harry? - tette karba a kezét.

- Nem erről van szó, Harry-vel mindennek vége... - válaszoltam - De egyedül szeretnék lenni.. - csuktam volna vissza az ajtót, amikor  megállította.

- Megértem, ha megmondod miért... - tartotta még mindig az ajtót.

- Niall, az érzelmeim össze-vissza vannak, nem tudok dönteni, hogy kit szeretek.. semmi.. ezért.. - avattam be, mire megértette, és elengedte az ajtót.

- Szólj, ha megtaláltad a valódi érzelmed..Szia.. - fordított nekem hátat, és elhagyta a lépcsőt.

- Szia.. - csaptam be dühösen az ajtót.

'Egyszer kedves, a másik pillanatban meg már flegmázik, ez fáj' - mentem fel a szobámba lehozni a csomagjaim.

Mire lecipekedtem megint kopogást észleltem az ajtón.

'Most megkérdezem, bárki is az..' - raktam le a táskákat.

- Ki az?

- Mi vagyunk azok Kicsim.. - hallottam anyu hangját.

- Máris nyitom.. - rohantam az ajtóhoz, és ahogy kinyitottam szorosan átöleltem a szüleimet - Anyuuuu , apuuu.. - jelent meg egy könnycsepp a szemem sarkában a boldogságtól.

- Szia kincsem.. - puszilt végig apu is.

- Bepakoltál mindent? - nézett a csomagokra anyu.

- Igen minden megvan.. - vettem fel mosolyogva a kis kézi táskámat.

Apu segített a kocsiba rakni a többi táskát, majd bezártam az ajtót. Beültünk a kocsiba, és apu beindította a motort.

'Viszlát London, majd visszatérek.' - néztem ki az ablakon, a hátsóülésen ülve.

- És Ana, hogy-hogy ilyen eltervezésre jutottál? - kérdezte édesapám, miközben az utat kémlelte.

- Igazából ez hosszú... - sóhajtottam - De annyi biztos, hogy most veletek és a húgommal szeretném tölteni az időt. - mosolyogtam.

Az út további része csöndesen telt, anyuék beszélgettek, én pedig fülhallgatóval kizártam a külvilág zajait az agyamból,és csak néztem a tájat, néztem ahogyan végleg elhagyom London-t, de nem örökre.

Pár óra múlva , észre sem vettem, de megérkeztünk.

- Kicsim, itt vagyunk.. - szólt anya, amire feleszméltem.

- Máris? - néztem körül, amikor apu megállította a motort.

- Igen, Emma a szomszédban van, menj érte te.. - mondta anyu kedvesen, amikor kiszálltam a kocsiból.

- Rendben megyek is.. - indultam el.

Már messziről hallottam Emma hangját, ahogyan játszanak Dorothy-val. Tudtam, hogy a kertben lehetnek, ezért az első ajtón mentem be, ahol találkoztam Dorothy édesanyjával, Samantha-val.

- Samantha néni, de régen láttam.. - öleltem meg - Hogy van? - tettem fel  az ilyenkor szokásos kérdést.

- Ez én kérdezhetném kedveském.. mennyit változtál drágám, szebb vagy mint valaha.. - nézett rajtam végig.

- Jaj, köszönöm.. Én megvagyok , hazajöttem egy kicsit, mert úgyis nyári szünet van, és szeretném az időmet a húgommal tölteni, ő még nem is tud róla.. - mosolyogtam.

- Mennyire fog neked örülni, behívjam őket,vagy kimész hozzájuk? - kérdezte, miközben a konyhában sürgött-forgott.

- Kimegyek , nehogy félbeszakítsa már Samantha néni a munkát miattam.. - villantottam elő mosolyom.

- A belső tulajdonságod nem változott, ugyanolyan aranyos lányka vagy mint voltál.. - 'dicsért' meg miközben kiléptem az ajtón.

A két kicsi cseperedő lány az ajtó felé pillantott, és amikor Emma megpillantott engem, nem hitt a szemének. Szabályosan meg is törölte azokat, hogy nem-e képzelődik, de amikor leguggoltam már rohant felém, és szorosan átöleltük egymást.

- Annabelle... nagyon hiányoztál.. - adott egy nagy puszit az arcomra, miközben felemeltem.

- Nekem is hiányoztál prücsök.. - mosolyogtam -  Dorothy te is mennyit nőttél amióta nem láttalak.. - mosolyogtam a másik kislányra, mire ő kicsit elpirult.

- Ana, te olyan szép lettél.. - karolta át a nyakam a hugicám.

- Köszönöm édeske, te is nagyon szép vagy... - pusziltam meg a homlokát.

A karjaimban tartva elköszöntünk mindenkitől, és hazamentünk.

- És meddig leszel itt? - kíváncsiskodott az én törpillám.

- Amíg el nem kezdődik a suli, majd együtt mesézünk, játszunk, és bevásárolunk az 1. osztályra rendben? - tettem le.

- Jaaaj de jó.. - szaladt a konyhába, ahol anyu már készítette elő az ebédet.

- Anya segíthetek? - ajánlottam fel a megszokott segítséget.

- Nem muszáj , hiszen most jöttél haza.. - mosolygott ki a konyhából.

- De én szeretnék.. - unszoltam kicsit.

- Jó rendben, akkor gyere..

Megcsináltuk együtt a finomságokat. Készítettünk gyümölcssalit , lasagnee-t. Apu és anyu is ebéd után ment dolgozni, mert csak elkéredzkedtek a munkából, így délutánra ketten maradtunk a húgommal.

Már anya majdnem elkezdett mosogatni, amikor szóltam neki.

- Anyu majd mi megcsináljuk Emma-val, igaz Emma? - pillantottam a még lasagnee-t faló lányra, aki boldogan bólogatott.

- Jó, rendben, akkor mi majd jövünk.. jók legyetek.. - puszilták meg mind a kettőnk homlokát.

Pár perc múlva  miénk volt a lakás.

- Na gyere Em.. Mosogassunk, te törülgetsz.. - adtam át neki a kendőt.

Játszva elmosogattunk, ilyen gyorsan még nem telt el egy mosogatás velem. Elpakoltunk mindent, és az én régi szobám felé vettük az irányt, hogy lepakoljunk nekem. Amikor beléptünk láttam, hogy minden úgy volt ahogyan én hagytam, ez mosolygásra késztetett.

- Mit mosolyogsz? - fürkészte az arcomat Em.

- Ja..., csak az emlékek.., majd ha te is nagyobb leszel, tudni fogod miről beszélek.. - raktam le a táskákat az ágy mellé.

Ekkor a kézi táskámban megcsörrent a telefonom, amit én akartam felvenni, de a húgom hamarabb megtalálta. Persze engedelmesen ideadta, de látta, hogy egy fiú keres, és rá is jött, hogy neki az a név nagyon ismerős volt..

- Már csak ez kellett.. - fújtam ki a levegőt.