XXV.

Chapter 25.

 ☺https://www.youtube.com/watch?v=gFg8XEHVKOM ☺

...- Szia , Belle!- köszönt a másik oldalon lévő személy, aki nem Louis volt....

- Odaadnád Lou-nak? - kérleltem, mert tudtam, hogy nem Louis az illető.

- Nem. Mert most én szeretnék veled beszélni.  - válaszolt.

- Miért? Miért akar mindenki velem beszélni? Hagyjatok békén! Komolyan?! - idegeskedtem.

- Ana, kérlek! Csak hallgass meg! - védekezett.

- Harry, ha a döntésemmel kapcsolatban akarsz mondani valamit, felejtsd el! A döntésem végleges! - zártam rövidre - És most add kérlek Louis!

- Nem, nem, nem , nem! Annabelle, szeretnék veled még utoljára találkozni, kérlek! Csak ezt fogadd el! - könyörgött.

- Ne könyörögj! Híresség vagy! Nem kell meghajolnod előttem, mert én nem vagyok híres. De a válaszom , nem! Niall-el sem találkozom, veled sem fogok! Ő nem is tett fel ilyen kérdést , mert tudta, hogy a válaszom úgyis ez lenne! - válaszoltam határozottan.

- Ez nem igazságos! Csak magadra tudsz gondolni, Annabelle Wesley! - háborodott fel.

- Haha' , magamra mi? NEM! A csapatra gondolok, tudod! Nem úgy mint te! - emeltem fel a hangerőm.

Már nem válaszolt. Nem tudott mit válaszolni. Nekem volt igazam. Csak egy nagyot sóhajtott, és átadta a telefont. Gondolom én, mert már nem szólt bele.

- Szia, Annabelle! Hogy vagy? - kérdezte kedvesen Louis.

- Gonosz vagy! - mormoltam gúnyosan.

- Most miért? - lepődött meg megjátszva.

- Nem vagyok vicces kedvemben, William! Inkább támogatásra lenne szükségem, nem arra, hogy lerohamozzanak! - vallottam be.

- Ne haragudj! Harry hamarabb felkapta a telefont, mint én. - mentegetőzött.

- Próbán vagytok? - tettem fel kérdésem egyhangúan.

- Nem, itthon. Miért?

- Nem érdekes! - tereltem volna a témát.

- Anna, de! Igenis érdekes! Mond, mit szeretnél! - 'utasított' lágyan.

- Csak....szerettem volna átmenni hozzád, mert egyedül érzem kicsit magam. És amúgy is 1 nap, és suli.. szóval szerettem volna nem egyedül lenni.. - magyaráztam.

- Nyugodtan gyere, tudod, hogy én mindig szívesen látlak nálam!

- Ott van Harry, így nem megyek. Legyetek jók, és érezzétek jól magatokat! - búcsúzkodásnak szántam, hogy leteszem, de Loui nem hagyta.

- Belle, várj! Ha elmegy Harry, akkor átjönnél?

- Igen.. - kicsit boldogabb lettem.

- Akkor készülj el, Harry úgyis indulni készült már, és akkor itt találkozunk. - mondta aranyosan.

- De ugye tényleg nem lesz már ott?

- Tényleg nem lesz! Hidd el!

- Mit vigyek, pizsama , fogkefe, éjszakai krém. Ágynemű ugye van? - nevettem a telefonba.

- Igen, az van. Szerintem elég lesz az, amit hozol. Nemsokára találkozunk! 

- Oké, 5 perc és ott vagyok! Szia! - köszöntem el felvillanyozva.

- Szia!

Végre! Legalább felszabadulok egy kicsit. Louis és Eleanor mindig megnyugtatnak és energiával töltenek fel. Szerintem most is így lesz, vagyis nagyon remélem.

Felrobogtam a szobámba , hogy elpakoljak és már indulhattam is. A lakás bezárása után, szabályosan rohantam, úgy szedtem a lábaim Louis háza felé. Igen, már tudom, hol lakik.

~ Harry szemszöge ~

- Louis! Had hívjam fel Annabelle-t! Add ide a telefonodat! - unszoltam Loui-t, miután meguntam a videó játékot.

- Nem! Hívd a sajátodról! - nyújtotta rám a nyelvét.

- De az enyémet nem venné fel! - néztem rá kiskutyaszemekkel.

- Akkor sem adom oda, mert rám lesz dühös, ha megengedem neked. - okoskodott.

- De Louis! - próbálkoztam volna tovább, amikor megszólalt a telefonja a konyhában.

Egymásra néztünk, majd' egy pillanat alatt rohanni kezdtünk a telefonért. Én voltam a gyorsabb.

- Add azt ide! Ki az? - nyújtotta Lou a kezét.

- Nem adom, ez Annabelle! Beszélnem kell vele! - lépkedtem távolabb.

- Harold, fel ne merészeld venni! - 'fenyegetett' a mutatóujjával, amikor benyomtam a zöld gombot.

- Szia Louis! Végre, hogy felvetted! - hangja bájos volt, amit mindig is imádtam, amióta csak ismerem.

- Szia , Belle! - köszöntem bele.

 Louis szemei szikrákat hánytak, majd inkább csak figyelt.

- Odaadnád Louis-nak a telefont? - kért meg, de tudtam, hogy ezt most nem tehetem meg, ha beszélni akarok vele.

- Nem. Mert most én szeretnék veled beszélni! - adtam a választ.

- Miért? Most komolyan, miért akart mindenki velem beszélni? Hagyjatok békén! - idegesítette fel magát.

- Annabelle, csak egy szóra hallgass meg! - védtem meg magam.

- Harold, ha a döntésemhez szeretnél bármit is hozzáfűzni, akkor elkéstél, mert a döntésem végleges! És most add Louis-t! - hadarta.

- Nem, nem ,nem ! Nem erről van szó! Én csak szeretnék még egyszer találkozni veled, kérlek! - könyörögtem.

- Hazz! Ne könyörögj! Híresség vagy, én nem vagyok az!  Ne hunyászkodj meg előttem! És a válaszom nem. Senkivel nem találkozom , csak a lányokkal és Louis-sal! - válaszolt határozottsággal a hangjában.

- Csak magadra gondolsz, Annabelle Wesley! Csak magadra! - csúszott ki a számon mérgemben, amikor rájöttem, hogy ez nem igaz.

- Oh' igen?! Nem hinném! Inkább gondolok a csapat jövőjére, mint a saját magánéletemre! - ordibálta kiakadva.

Ekkor Lou kikapta a kezemből a telefont, mert látta, hogy kicsit elfajult a helyzet. Ami nem volt egy jó dolog.

Leültem a kanapéra , és a tenyerembe temettem az arcom.

'Hogy lehetek ekkora marha?'

Sokáig így agyaltam, miközben füleltem a beszélgetés többi részét. Hallottam, ahogy Louis azt mondja, hogy ha engem elküld, akkor jön-e Annabelle. A szívem hevesebben kezdett verni a kelleténél. Ez talán még jól is jöhetne nekem, hiszen Louis nem küld el, ha nagyon szépen megkérem.

'Bár....nem tudom. Mert Belle csak az unokatesója. '

A gondolatmenetemből Louis zökkentett ki.

- Menned kell haver! - hatásos duma, de nálam nem.

- Miért? - tettem úgy , mintha nem hallottam volna semmit.

- Mert későre jár! - húzott fel.

- Még csak 7 óra, nem mondhatod, hogy késő van. Vársz valakit? - kicsit feltűnő kérdés, de sebaj.

- Nem, csak fáradt vagyok! Hosszú volt a nap. Szóval, majd holnap beszélünk! - próbált hessegetni, de ez nem volt ilyen könnyű.

- Mr. Tomlinson! Tudom, hogy valami más van a dologban, mert nem ma jöttem le a szélvédőről az ilyen ügyek terén.  - húzogattam a szemöldököm.

- Ha elmész , elmondom! - alkudozott.

- Oké. - indultam meg az ajtó felé.

Az ajtó előtt megálltam és visszafordultam.

- Na, ki vele! - kíváncsiskodtam.

- Annabelle itt alszik, mert egyedül érzi magát. De csak egy feltétellel , ha te már nem vagy itt. Szóval ő már tuti elindult.  - magyarázott , miközben már tolt az ajtón kifelé.

- És ha elbújok valahova? - fedtem fel az ötletem.

- Harold,nem lehet! Ha megbántom Belle-t , akkor azt nem bocsájtom meg magamnak! Nemrég' találtuk meg a rokoni kapcsolatot közöttünk, nem akarom, hogy megszakadjon. - szólta le a zseniális ötletet.

~ Visszatérés Annabelle szemszögébe ~

- Végre! Megérkeztem! - sóhajtottam egy nagyot, még mielőtt kopogtam volna.

- Máris nyitom! - szólaltak meg belülről.

A kilincs lenyomódott és Louis mosolygós arca jelent meg. Azonnal a karjaiba vetettem magam. 

- Jaj, szia! - puszilt bele a hajamba.

- Szia Loui! - öleltem szorosabban pár másodpercig, majd' elengedtem.

- Gyere be! - hívott be a házba.

Valami más volt. Fura érzés fogott el. De inkább elkergettem ezt. A lakásba lépve, egyből megláttam a játékkonzolokat.

'Ezek szerint nem is olyan rég mehetett el Hazz' - bámultam a játékot, amit Louis is észrevett.

- Bocsi, még nem volt időm elrakni! - sietett kihúzni és kikapcsolni a dolgokat.

- Nem gond! Nyugi! Jól fogom érezni magam! - nyugtattam meg.

A táskámat fogva , álltam a nappali kellős közepén. Kissé elveszettnek éreztem magam. A ház nagy, én pedig kicsi. Elvesztem!

- Valami baj van ? - fürkészte aggódóan az arcomat Loui.

- Nem. - pillantottam rá megszeppenve.

- De! Látom, hogy valami van. Gyere ülj le, hozok innivalót. Narancs jó lesz? - ültetett le a kanapéra, amin megéreztem Harold parfümét.

- Igen, köszönöm! - villantottam meg a mosolyom.

' Pont oda ültem le, ahol Harry ült' - simítottam meg az anyagot.

- Tessék! - adta a kezembe - Egyébként az emeleten lesz a szobád, vagyis oda alakítottunk ki neked egy szobát, mivel ez a ház elég nagy. - ivott bele ő is a narancslébe.

- Oh' értem, igazából ezt akartam megtudni, mivel nem tudom hova rakjam ezt! - nevettem fel kínomban - Akkor az emeleten melyik ajtó is? - álltam volna fel, amikor Louis lehúzott.

- Majd megmutatom, előbb igyuk meg a narancslevet, oké? - kacsintott.

- Öhm, oké. - adtam be a derekam.

Miután megittam az ízletes nedűt,  Louis megmutatott mindent.

A fürdőszoba pont az én szobám mellett van, és elmagyarázta, hogy a szobámon keresztül is be lehet menni.

Fura módon kicsit benyitott, majd megfordult .

- Menj, pakolj be, aztán nézünk valami filmet, jó? - adta az ötletet.

- Megegyeztünk. - nyitottam be.

Gyönyörű szoba. A falak világoszöldre voltak festve rajtuk sötétebb zöld árnyalatú falevél falmatricák. Az ajtó belülről mélyebb tónusú barnára volt színezve . Egyszerűen csodás!

Miközben pakoltam, észrevettem, hogy a fürdőszoba kilincse lenyomódik. Azt hittem Louis az....

XXIV.

Chapter 24.

☺ https://www.youtube.com/watch?v=5GFtYgFRkx4 ☺

....- Csak mert , akkor velem sem fogod tartani a kapcsolatot? - érezni lehetett a rémületet a hangján.

- Louis! Hogy kérdezhetsz ilyet? Veled persze, hogy tartani fogom a kapcsolatot, hiszen te az unokatestvérem vagy! - nyugtattam meg.

- Ahh', most megnyugtattál. -  sóhajtott.

- Amúgy, honnan tudod ezt?

- Szerinted Harry kit hívott fel először, miután beszélt veled? - kérdezett vissza ezzel a költői kérdéssel.

- Ne mond, hogy még este téged hívott! - lepődtem meg - És hogyan mesélte el? - faggattam tovább.

- Elmondta, hogy felhívtad este azért, hogy szólj neki Niall miatt. És , hogy azt mondtad neki, hogy elhagyod a csapatot. Ezért is hívtalak fel, csak én nem akartalak este, mert tudtam, hogy pihenésre volt szükséged. - mesélte.

- Öhm, értem. Te mit gondolsz erről? Kíváncsi vagyok a véleményedre.

- Szerintem, jól döntöttél. A lányokkal is meg akarod szüntetni a kapcsolatot?

- Velük ha akarnám , sem tudnám, mert egy osztályba járunk. És ez az utolsóelőtti évünk, össze kellene tartanunk, de lehet nem olyan lesz a csapat , mint volt. - elmélkedtem.

- Miért gondolod ezt?

- Mert például Elena Niall testvére, inkább a tesója pártját fogja, mint az enyémet, de ez természetes. Caroline az egészről nem tud semmit, de mivel Zayn tesója ezért hamarabb találkozik Elena-val ,mint velem, és az ő verzióját fogja hallgatni, ami lehet ellenem lesz. Ciara pedig szintén nem tud semmit, de ha elmondanám neki, akkor újra harag lenne, hiszen ő Harry párti én pedig pont vele feküdtem le. Tudod követni? - nevettem fel.

- Persze, persze! Értem én, de ne mindig a negatív dolgokra gondolj! Lehet, hogy Elena megért téged, és Caroline is. Ciara meg lehet talált már egy másik pasit. Nem tudhatod! - biztatott.

- Jó lenne, ha ilyen egyszerű volna, de már kiismertem őket, hisz' a barátnőim.

- Akkor is! Légy optimista és akkor minden jó lesz! De most le kell tennem, majd beszélünk, Belle!

- Köszönöm a biztató szavakat, és okés! Vigyázz magadra!

- Te is, szia!

- Szia! - ezzel le is tettük a telefont.

Hirtelen, azt sem tudtam, hogy hol kezdjem a takarítást. A naptárra pillantottam, ami a szobám falát díszítette.

'Már csak 2 nap van a suliig, ble...' - undorodtam el a gondolatra.

Mivel a ritmusos takarítást szeretem , ezért fülhallgatóval zenét hallgattam, és úgy rohangáltam az egész lakásban. A szennyest a mosógépbe raktam, a piszkos edényeket elmosogattam,  kivittem a szemetet, felsöpörtem a padlót és feltöröltem.

 Mire' végeztem , délutánt üthetett az óra. Akkor ezért lehettem ennyire éhes!? De , legalább szépen csillogott a ház. Már ennyiért megérte megcsinálni. Ezután láthattam neki a főzésnek.

'De mit csináljak? Hm...' - gondolkodtam.

Sokáig bámultam a hűtőt, a végén már attól féltem, hogy leolvasztom, de hála az égnek nem.

'Csinálok rántott csirkét, egy kis zöldséges körettel...hmm nyami!' - vettem ki a fagyasztóból a csirkét és a borsós-répás 'keveréket'.

- Na lássunk hozzá! - vettem elő három tányért és egy tálcát.

Szerintem nem kell részleteznem, hogyan zajlott a panírozás, hiszen mindenki láthatta már, hogy miként panírozzuk a húst. Az  előmelegített olajban, már süthettem is.  A zöldséget hamar megpároltam, ügyelve arra, hogy ne legyen túl mállós.

- Kész!Végre! -  töröltem meg a homlokom.

Egy adagot szedtem magamnak, a többit pedig megvártam amíg kihűlt, és a hűtőbe tettem . Jó lesz még több napra!

Az étel hamar elfogyott, majd miután eltakarítottam magam után a szobámba vettem az irányt.

'Még nem is vettem semmilyen írószert a sulihoz, basszus...teljesen kiment a fejemből' - kaptam észbe - 'Remélem, holnap még nyitva lesznek!' - agyaltam.

Megfürödtem, mert már nagyon húzott az ágy és koszosnak is éreztem magam a házpucolás miatt.

A zuhany nagyon jól esett. Megnyugtató volt, mintha semmi nem történt volna. Szabályosan leállította az időt.

'Bár ,minden a régi lehetne!' - tekertem magam köré egy törölközőt, mielőtt kiléptem volna a fürdőből.

Alvó alkalmatosság keresésébe kezdtem, mivel a másikat kimostam.

 Ekkor megcsörrent a telefonom, az éjjeliszekrényen. Niall neve villogott rajta. A szívem kihagyott, a légzésem elállt. Nem tudtam megmozdulni a döbbenettől. Miért keres? Hiszen' dühös rám! Azonnal a készülékért nyúltam, és benyomtam a zöld gombot. Kezem remegett.

- I-i-igen, tessék? - dadogtam halkan.

- Annabelle! - nem tudtam felismerni a hangot, talán az idegességtől, a nevem kimondása után a személy elhallgatott, majd kis idő múlva újra megszólalt - Miért teszed ezt? - mostanra már megismertem azt, a kék szemű szőkeség volt a gazdája.

Nem értettem kérdését, miért kérdez ilyet?

- Mit teszek? - hangom kimért volt.

- Miért ....miért bántasz mindenkit? - szavai fájtak, de igaza volt.

Miért csinálom ezt? Mindent magam miatt. Egy önző ember lettem én is ,  mint a legtöbb.

- Én nem bántok senkit. - adtam a választ , hangom erősnek hallatszott, mégis megremegett.

- De, Annabelle, bántasz minket. Bántasz engem! - emelte fel a hangját - Mond, mit ártottam én neked? Jó, ez hülye kérdés, ne válaszolj, mert tudom. DE! Mit ártott neked Liam, vagy Zayn? Ők nem tehetnek arról , amik történtek. És a lányokkal mi lesz? Ennyi , kész vége? - magyarázott.

- Semmit nem ártottak. De , úgy lesz a legjobb, ha én kimaradok ebből. Tudom! Érzem! - válaszoltam meg még mindig nyugodtan.

- Csak szerinted jó így, más szerint nem. A banda nem ugyanolyan mint volt! Elena folyamatosan sír, fél, hogy elveszít. Caroline nemrég jött haza, és nem tud semmit. Megőrül a tudatlanságban. - meglepődtem szavain.

'Elena miattam sír. De ... mekkora tuskó vagyok!' - láttam be egy szempillantás alatt, de tudtam, ha újra visszamegyek hozzájuk, akkor annak nem lesz jó vége.

- Mond meg Elena-nak, hogy ne aggódjon! Mindig is a kishúgom lesz! Mindig szeretni fogom, és a suliban találkozni is fogunk. - a hangom reszketett.

Nem tudtam erős maradni. Egyszerűen nem ment.

- És velünk mi lesz? Vége? Ennyi volt? - kérdezett halkan rá.

- Egy szakasz lezárult az életemben, ami azt eredményezte, hogy új szakasz nyíljon. Ezt a sors fogja eldönteni. - adtam az intelligens választ.

- Egyszerűbbre lefordítva, még te sem tudod mi legyen.

- Így van. Ne haragudj Niall, de most le kell tennem. Fáradt vagyok.

- Rendben. De egyet jegyezz meg, én várok. Mert szeretlek. Aludj jól! Szia.

Kinyomta a telefont.

 Szemem benedvesedett, és egyre több és több könny költözött el a  hajlékából.

'Miért velem történik mindez? Miért nem lehet egy szimpla életem?Miért?' - nyomtam a fejem a párnáim közé.

Így nyomott el az álom.

*Másnap reggel*

Kómásan , és dagadtra aludt szemekkel ébredtem.

'Gyönyörű' - néztem magam a tükörben.

A nap sütött , ezért magamra kaptam egy szívekkel agyondíszített trikót (vagyis azt akartam!), és egy szoknyát. Nem vagyok annyira szoknyás, megmondom őszintén, de ez az egy szoknya , amit elviselek magamon. A trikómat annyira eldugtam, hogy nem találtam meg, ezért egy háromnegyedes ujjút vettem fel helyette.

A hajamat kontyba copfoztam, igaz tiszta kócos maradt, de nem annyira érdekelt. Éppenséggel nem szeretnék tetszeni senkinek, még magamnak sem. Egy leheletnyi smink és  már indulhattam is.

A bolt, ahova minden évben jártam, 3 utcányira volt. Általában gyalog teszem meg az ilyen utakat, szóval most sem volt másképp.  Lassan botorkáltam az utcákon, miközben nézegettem a fákat. Persze, hogy nem a lábam elé nézek, soha! Így meg is botlottam a járdában, majdnem el is estem, ha valaki meg nem fog.

- Hékás! Figyelj, hova lépsz! - emelt fel az ismerős hang tulajdonosa.

- Bruce?! Hát te itt? - lepődtem meg.

- Itt dolgozom! - nevetett fel - És te? - kérdezett rám.

- Megyek a papírboltba, mert egész nyáron nem jutott volna eszembe, hogy megvegyem a füzeteim! - ütögettem a fejem, mire' elnevette magát.

- Azok az iskolás évek! Akkor hagylak is, menj csak, de tényleg figyelj , hová lépsz! Majd megejthetnénk egy találkát! - mondta búcsúzóul.

- Majd talán egyszer, rendben! - húztam meg a vállam.

- Rendben!Amikor neked jó! - kacsintott, majd' eltűnt.

'Pfűűűű' - fújtam ki a levegőt - 'Ez nagyon hiányzott , mondhatom. Na mindegy, ő megértő úgyis!'

A bolthoz érve , átfutottam a listám, hogy mit is kell vennem. Az üzlet tele volt jobbnál-jobb cuccokkal , alig tudtam kiválasztani a sok közül a legfontosabbakat, hiszen' a pénz az pénz és nekem ebből nem sok volt.

Még mielőtt a pénztárhoz mentem, meglestem, hogy minden meg van-e. Mivel úgy láttam igen, ezért mentem fizetni. Pont annyi volt, amennyit elraktam rá. Vagyis kicsivel kevesebb, de legalább nem lett több.

'Menjünk haza!' - csuktam be az ajtót.

Hazafelé tartva azon gondolkodtam, hogyan  ragasszam a vinyettákat a füzetre. Imádtam díszítgetni a füzeteimet. Nem csak suli előtt, suli közben is, az órákon. Na jó, azért figyeltem is, de mégis olyan jó firkálni óra közben a füzeted, nem? De!

'Ma még nem is beszéltem Loui-val' - jutott eszembe a gondolat, miközben a hátsómmal benyomtam az ajtót.

Leraktam az asztalra a cuccokat, és máris a telefonomat nyomkodtam.

Louis telefonja kicsöngött. Csak csöngött, és csöngött és csöngött, de nem szeretem ezt! Várakozni a másikra.

Már majdnem kinyomtam, amikor felvették.

- Szia,  Louis! Végre, hogy felvetted! - 'szóltam le' egy kicsit, amiért megváratott.

- Szia , Belle! - köszönt a másik oldalon lévő személy, aki nem Louis volt.

Nagyon szépen köszönöm a sok látogatót, az olvasást, a feliratkozást! Egy szóval MINDENT! Köszönöm szépen, ez sokat jelent nekem! Remélem , továbbra is ilyen sokan lesztek, sőt még többen! De nem vagyok telhetetlen, nekem már ez is megteszi! ☺

Puszi ,xx

XXIII.

Chapter 23.

☺ https://www.youtube.com/watch?v=jNbb8M9_u2Y ☺

....'Annabelle részére...

Szeretnék mindenért bocsánatot kérni tőled. Az undokság, a csókolgatás ( amit nem akartál), minden. Remélem egyszer megbocsájtasz nekem! Tudom, miért választottad a szinglisséget, és megértem, de nem értek vele egyet! Azért, mert mindenki elfogadott volna minket, ha egy pár maradunk. Érted, mindenki! De, ez a te döntésed volt és te ezt választottad. Szeretlek!

Nialler xx'

'Szóval senki nem ért velem egyet.. de Louis igen!' - nyugtattam magam.

Ezen a levélen nem sírtam, inkább felbőszültem.  Még, hogy mindenki elfogad, bahh' na persze! Végül, csak letettem a leveleket az éjjeliszekrényre és próbáltam elaludni, amikor a telefonom elkezdett  csörögni.

'Ki az ilyenkor?' - néztem meg a kijelzőt.

A kijelzőn Elena neve villogott.

'Ajaj, na most lesz baj...' - harapdáltam feszülten az alsó ajkamat.

Remegő kézzel emeltem fel a kagylót a fülemhez, majd próbáltam színlelni , mintha csak most ébredtem volna fel.

- Igen, tessék! - ásítottam - Mit szeretnél?

- Annabelle?! Ne haragudj, hogy felébresztettelek! - válaszolt egy hang, ami nem az Elena-é volt.

- Niall? - tettem a szám elé a kezem - Miért hívtál Elena telefonján? - értetlenkedtem élénken.

- Mert...tudtam , hogy az enyémet nem veszed fel. De mivel Elena a legjobb barátnőd, ezért... - nem hagytam, hogy folytassa, inkább kérdeztem.

- Mit akarsz? - váltottam témát.

- Szóban is bocsánatot kérni, és egy új esélyt kérni tőled! - magyarázkodott.

- Ez nem ilyen egyszerű, Niall! Kérlek értsd meg!

- Miért ? Miért ne lehetne ilyen egyszerű?! - idegeskedett.

Hirtelen bevillant, hogy ha elmondanám neki az igazságot, akkor is így gondolná. Hm, majd kiderül.

- Mert... - töprengtem, hogyan is lenne a legjobb - nem tiszta a lelkiismeretem. - vallottam be végül.

- Neked? Ana, neked mindig tiszta a lelkiismereted, ne viccelődj! - nevetett fel idegesen.

- De most nem! - erősködtem.

- Na, és mond, miért nem? - kérdezte kételkedve.

- Ezt nem olyan könnyű elmondani! - védtem meg magam.

- Talán, megint smároltál Styles-sel? Azt már nem egyszer megtetted! - ezek a szavak már kezdtek nagyon rosszul esni.

- Niall! Egy bunkó vagy! - kezdtem dühöngeni - Képzeld, ennél sokkal több történt,  lefeküdtem Harry-vel! Érted!? - keltem ki magamból, amit egyből meg is bántam.

- Hogy , mi? - halkult el a hangja.

- Ez..., igaz. Ezt nem akartam elmondani. Ezért van lelkiismeret furdalásom , érted már? - magyaráztam még mindig.

- Hogy tehetted ezt? Az egyik legjobb haverommal? Hogyan? - ordibált velem.

- Nem tudom, csak..megtörtént.

- CSAK megtörtént? Annabelle, ez hülyeség, úgy ahogy van! Ezt nem gondoltam volna rólad. Ahh', még mindig nem tudom megemészteni! Szétrúgom a seggét Harry-nek! - 'káromkodott'.

- Niall, ne! Ő nem tehet róla!  - védtem Hazza-t.

- És még védi is! Tudod mit! Légy' az ő barátnője, nem érdekel! Úgyis jobban megértitek egymást!

- Niall, kérlek ne! - ekkor kinyomta a telefont.

'Hogy lehetek ennyire hülye?! Mindent elszúrtam! ' - keltem ki az ágyból, hogy felöltözzek.

Gyorsan magamra kaptam egy farmert és egy lila pulcsit,és már rohantam is.

Hogy hova? Niall-ék házához. Nem akartam, hogy Niall valami hülyeséget tegyen, amit később megbán. Útközben próbáltam hívogatni, de mindig kinyomta a telefont.

'Ez nem lehet igaz! Miért velem történik mindez?' - sopánkodtam rohanva.

Hamar odaértem, és dörömbölni kezdtem az ajtón. Hallottam a lépteket az ajtónál, de senki nem nyitotta ki.

- Niall, tudom, hogy te vagy az ! Kérlek nyisd ki! Könyörgöm! - dübörögtem tovább.

Az ajtózár kattant egyet, és a kilincs megmozdult. Az ajtó kinyílt. Niall állt az ajtó másik oldalán . Arca kisírt volt, és ideges.

- Menj el! - utasított, tőle nem megszokott hangnemben.

- Niall, kérlek! Hallgass végig! Csak most az egyszer! - próbáltam közeledni hozzá, de ő csak távolodott.

- Nincs mit mondanunk egymásnak. Szia. - csukta volna be az ajtót, ha meg nem állítom.

- Nem! Ezt nem teheted! - őrjöngtem - Legalább azt ígérd meg, hogy nem teszel másban kárt, főként magadban nem! - hullottak patakokban könnyeim. 

Nem felelt, csak bevágta előttem az ajtót. Elhagytam a házat. Lassan ballagtam hazafelé az éjszaka közepén. London kihalt volt. Csak sétáltam, és bámultam a közúti lámpákat. Arcom beesett volt, és hófehér. Tönkretettem mindent. MINDENT! A csapatot, a barátságot és... az életem. Már semmi sem számított. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy egyedül maradtam. Arra nem is gondoltam, hogy 1 hét és újra iskola. Ilyenkor ez a legutolsó , amire gondolok. Hazaérve , mint egy lassított felvétel vánszorogtam fel a szobámba.

' Fel kell hívnom Harry-t!' - jutottam elhatározásra.

A telefon, csak csöngött és csöngött és csöngött. Nem vette fel. Ő sem.

'Remek! Ügyes vagy Annabelle, nagyon ügyes!' - ütöttem meg magam egy párnával.

A telefonomat leraktam az éjjeliszekrényre  és gyors' bementem a fürdőszobába megmosni az arcom. Amikor végeztem, láttam, hogy villog a telefonom. Harry hív! Szívverésem a duplájává nőtte magát.

- Miért kerestél? - szólt a telefonba flegmán.

- Harry! - könnyebbültem kicsit meg - Elmondtam Niall-nek a dolgokat.

- Hogy mit csináltál? - kérdezett vissza.

- Nem vagy süket. Eléggé kiakadt, és most pipa rád, pedig mondtam, hogy engem hibáztasson, és ne téged. De mindenáron téged hibáztat. Pedig ez....az én hibám. - halkult el a hangom.

- Annabelle, ne vedd magadra. Ez az én hibám is. Nem kellett volna lefeküdnöm veled. - vállalta magára.

- Nem kellett volna elhívnom magamhoz téged. Rossz ötlet volt. Szóval ez az én hibám! - ellenkeztem.

- Nem volt rossz ötlet, ezt te sem gondolod komolyan, igaz? Mert szerintem örültél a társaságomnak.

- Harry, ne feszegesd kérlek! Így is kavarodás van az érzelmeimben. Csak értesíteni szerettelek volna, hogy ne Niall-től tudd meg. - váltottam vissza az eredeti témára - De most leteszem, mert aludnom is kell valamikor, jó éjszakát szia! - nyomtam volna ki a telefont, amikor Harry megszólalt.

- Ana, várj!

- Miért?

- Csak annyit szeretnék... ugye Niall téged nem bántott? - kérdezte aggodalmasan.

- Nem, nem bántott! Ilyenről szó sincs! Ő nem bántana engem! És remélem téged sem. De arra jutottam, hogy jobb , ha nem találkozom többet veletek. Így mindenkinek jobb lesz. Louis-sal persze tartom a kapcsolatot, hiszem az unokatesóm, de a többiekkel nem. - magyaráztam, miközben a könnyeim folydogáltak.

- Ne tedd ezt, Annabelle! Kérlek, ne! - hallottam, hogy ő is a sírás határán van.

- De! Meg kell tennem a csapat érdekében! Viszlát Styles! Légy jó! - lassan vettem el a fülemtől a készüléket és kinyomtam.

Álomra hajtottam a fejem, ami hamar el is nyomott.

***

Dörömbölésre ijedtem fel. Mint mindig! Nem volt kedvem felkelni, de egyre erősebb lett a dörömbölés. Így fel kellett kelnem.

- Ki az? - nyújtózkodtam egy kicsit.

Válasz nem jött. Kinyitottam az ajtót. Az ajtó előtt egy közepes méretű vértócsa állt. A vér közepén egy levél volt.

'Mi lehet ez!' - halásztam ki a papírt.

Az írás így szólt:

' Miért tetted tönkre a One Direction-t? Lányok milliói a halálodat kívánja ,mert te feloszlattad a bandát! Adok egy tanácsot, jobb ha futsz Annabelle! Pakolj, és fuss!

Egy ismerős'

Reszkető kézzel dobtam el a lapot.

'Ez nem lehet, ilyen nincs! Nem,nem,nem,nem!..' - ráztam meg a fejem.

Felrohantam a szobámba, és a bőröndömet kezdtem telepakolni, amikor az egyik ablakom csattanását hallottam. Valaki betörte, egy kővel. Amikor kinéztem rajta, egy csomó One Direction rajongót láttam, akik az én házamnál gyülekeztek. Plakátokat tartottak a kezükben, amelyekre olyanok voltak írva, mint például: 'Meghalsz', 'Ez a te hibád' 'Minden miattad van, most bűnhődnöd kell 'és ehhez hasonlók. Az ijedségtől elsikítottam magam.

***

Ez ébresztett fel.

'Ugye, ez csak álom volt?' - néztem ki gyorsan az ablakon.

Az utcán néhány ember járt, de csönd volt és nyugalom.

'Hála..' - tettem a szívemre a kezem.

Megigazítottam az ágyamat, és kerestem magamnak valami kényelmes, de csinos ruhát.

Úgy döntöttem , mivel jobbra fordult az idő, ezért nyáriasabbra váltok, hogy a hangulatom is jobb legyen. Így egy sárga felsőt és egy rövidnadrágot vettem fel. 

'Új élet, új szabályok' - egyenesedtem ki - 'Kezdem a nagytakarítással!'

Ekkor világítani kezdett a telefonom. A kijelzőn, Louis neve villogott.

- Jó reggelt! Mi újság? - kérdeztem, feldobódott hangon.

- Neked is! Hallottam valamit, amit nem akarok annyira elhinni. - vágott a közepébe.

- Mit?

- Komolyan megszünteted a bandával a kapcsolatot?

- Igen, miért? - válaszoltam egyszerűen.

- Csak mert......