~Epilogue~

Megérkezett az Epilógus! Nagyon szépen köszönöm, hogy belátogattatok a blogomra, és olvastatok. Sokat jelentett nekem, és most az jelentene még ennyit, ha kommentben megírnátok, hogy legyen-e második „évad”? Köszönöm előre is!
Nézzétek meg előbb a kis videót, amit készítettem, majd olvassatok.
Jó olvasást! Sziasztok! J

Epilógus

Harry Styles:

A próba kellős közepén szólalt meg Liam telefonja.

- Elnézést, felvehetném? Talán fontos lehet. – pillantott a képernyőjére.

- Jó, akkor tartsunk szünetet. – válaszolt a koreográfus.

Liam az öltözőbe ment, miközben felvette a telefont. Egy hatalmas ’ Mi? ’ kérdést hallottam, amit követtett egy ’ Tényleg Annabelle volt? ’ kérdés is. Nem akartam hinni a fülemnek. Liam kissé könnyes szemekkel lépett ki az öltözőből.

- Louis, idejönnél, kérlek egy pillanatra?

- Persze! Mi történt haver? – kezdett aggódni.

- Négyszemközt oké? – hívta távolabb.

Tudtam, hogy valami komoly történhetett. Kezdtem ideges lenni. Nem tudtam tétlenül Zayn-nel és Niall-el maradni. Utánuk mentem.

- Mi történt? – nyitottam be az öltözőbe.

Louis hófehér volt, szinte sokkot kapott a hírtől.

- Annabelle… - kezdte, de nem jött ki több hang a torkán.

- Mi történ Annabelle-el? – kérdeztem felemelt hangerővel, szinte már ordítva.

- Annabelle-t elütötték. Kómába került. – magyarázta Liam.

- Hogy mi? – én is sokkos állapotba kerültem – Azonnal oda kell mennem!

- Harry, ilyen állapotban nem hiszem, hogy jó ötlet. Ott van a családja, a barátai. Egy kicsit próbálj lenyugodni, majd talán utána. – próbált nyugtatni Liam.

- Mi az, hogy nyugodjak le? – keltem ki magamból – a szerelmem kómába került, mert valami barom elütötte, és te meg azt mondod, nyugodjak le?!?

- Harry! Így főleg nem mehetsz! – szólt rám Louis is.

- Jó, igazatok van! De látnom kell! Mellette akarok lenni. – könnyesedtek be szemeim.

- Akkor menjünk! – egyezett bele azonnal Louis.

Zayn és Niall semmit nem tudtak. Liam ottmaradt, hogy beavassa őket, mi pedig elindultunk. Idegesen mindig gyorsan hajtok. A kórházba érve, alig tudtam türtőztetni magam. Az érzelmeim felerősödtek. Nem akartam, hogy sírni lássanak, de amikor beléptünk a kórterembe… Könnyek sokasága homályosította látásom. A lány, aki a legfontosabb a számomra, most gépre kötve, törékenyen fekszik az ágyon. Hogy történhetett ez?

- Sziasztok! – köszönt halkan Louis – Mit mondtak az orvosok? – kérdezte Annabelle édesapjától.

Közelebb sétáltam Belle-hez. Édesanyja az ágy mellett ült, és fogta lánya kezét. Megfogtam a másik kezét, majd megcsókoltam kézfejét.

- Nem hagyhatsz itt! Most nem! – beszéltem szinte hangtalanul hozzá.

- Harry… - jött mögém Lou – Gyere velem egy kicsit.

- Miért? Nem! Itt akarok vele maradni! – ellenkeztem.

- Ez fontos. Gyere! – hívott határozottan.

Elengedtem a lányt, és követtem Louis-t.

- Igen? – néztem rá.

- Apa lettél. – mondta ki egy pillanat alatt.

Megállt velem a világ. A szívem kihagyott. Elfelejtettem levegőt venni.

- Hogy mi? – eszméltem fel – Ho-hogyan? Nem, nem… az… nem lehet.

- De igen. A gyermekedet hordozta a szíve alatt, már hat hónapja. Hogy nem vettük észre? – meredt rám.

- Nem tudom… - ráztam meg a fejem – Hol van a gyerek? Él? – kezdtek el potyogni a könnyeim.

- Egészséges. Ez a lényeg. Ő is itt van az intenzíven, mivel még vizsgálatokat végeznek.

- Szerinted megnézhetem? – kérdeztem remegő hangon.

- Igen. Menjek veled? – ajánlotta fel.

- Megköszönném. Úristen… apa lettem! – döbbentem rá a valóságra.

Együtt mentünk a kisbabák részlegéhez. Láttam a kislányomat. Nyugodt volt, épp aludt. Gyönyörű baba. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy az én gyermekem.

- Elnézést! – állt meg mellettünk egy nővér – Maga az édesapa, a most született gyermeknek, akinek az édesanyja kómába került? – pillantott felém.

- Igen, én lennék. – feleltem.

- A gyermeknek még nincs neve. – magyarázta – Milyen nevet akartak adni neki?

- Öhm, Charlotte, Charlotte Styles.

- Rendben, köszönöm. A továbbiakban szeretném, ha velem jönne, mert fel kell vennem az adatait.

- Louis, jössz? – néztem rá.

- Igen.

Amikor végeztünk a papírmunkával elmondták, hogy még egy ideig bent kell tartaniuk a kicsit, mivel koraszülött. Visszasiettünk Annabelle szobájához, ahol már ott volt Liam, Ciara, Niall és Zayn. Mikor Ciara meglátott, azonnal megölelt. Tudtam, hogy neki el kell mondanom Charlotte-ot, de nem most. Együtt maradtunk még egy darabig a szobában. Én bent akartam maradni éjszakára, de Annabelle édesapja mondta, hogy nyugodtan menjünk haza pihenni. Még mielőtt elhagytam volna a helységet, megcsókoltam Belle homlokát.

- Holnap is jövök. – tettem hozzá.

A többiek bevártak, így együtt mentünk ki az épületből.

- Ciara, mondanom kell valamit. – fordultam Ciara felé, aki értetlenül pillantott rám.

- Tessék?

- Annabelle-nek és nekem született egy kislányunk. – avattam be.

- Hogy mi? – hökkent meg – és jól van? – kezdett aggódni.

- Igen, egészséges. – bólintottam.

Sírva fakadt.

- És, és… mi a neve? – törölgette könnyeit, amikor Liam lépett mellénk.

- Charlotte.

- De gyönyörű név! – ámuldozott.

- Ki az a Charlotte? – pillantott rám, majd Ciara-ra Liam.

- A lányom. – válaszoltam.

- Lányod? – kérdezett vissza – Csak nem…? – jött rá az igazságra.

- De igen. Annabelle terhes volt. – hajtottam le fejem könnyeimmel küszködve.

- Most kell erősnek lenned Harry! Annabelle fel fog épülni! Hidd el! – biztatott Liam.

- Köszönöm, hogy rátok számíthatok! – mosolyogtam rájuk halvány mosolyommal – Ciara, te nem tudtad, hogy terhes? – jutott hirtelen eszembe.

- Nem, semmit nem tudtam róla. – csóválta a fejét.

Még beszéltünk pár szót, majd mindenki hazament. Én is így tettem. Liam-nek igaza van! Erősnek kell lennem! Meg fogok birkózni a dologgal! És hiszem, hogy Annabelle is felépül! Remélem!

XXX.

Chapter 30.

Sziasztok! Igen, elérkeztünk az utolsó fejezethez is. Örülök, hogy ennyien belátogattatok. A továbbiakban még egy Epilógust fogok felrakni egy videóval. Mindent köszönök! További szép estét! 

~~Music~~

…’ Vajon mi lehet benne? ’ – a kíváncsi énem megszólalt. …

- Tessék! Ez a tiéd! – nyújtotta át nekem.

- Miért? Mire kapom? – értetlenkedtem.

- Békítő ajándék lett volna, amikor összevesztünk, de nem volt alkalmam átadni, most viszont szerintem hasznát veszed. – mosolygott.

- Köszönöm, de nem kellett volna. – pirultam el.

- Na, bontsd ki!

Tettem, amire kért, nem csak miatta, magam miatt is, hiszen kíváncsi voltam. A dobozban egy csodálatos világoskék egybe ruha volt hozzá illő cipővel. Elámultam a meglepettségtől. 

- De gyönyörű! – csillogtak izgatottan szemeim.

- Szóval tetszik?

- Igen, nagyon! – ugrottam a karjaiba, elfeledve meztelenségét – Köszönöm, Harold!

- Nincs mit! – ölelt meg szorosan – és most menj, vedd fel, nézzük, hogy áll!

- Sietek!

Hamar magamra kaptam a gyönyörűséget, és még egy kis sminket is fel tudtam rakni, mert rájöttem, hogy a táskámba eltettem vészhelyzet esetére. Mi mindenre jó egy táska?! Kilépve a fürdőből, Harry már nem volt a szobában. Hol lehet?

- Harry! – kezdtem el kiabálni – Merre vagy?

Válasz nem érkezett. Kissé kezdtem megijedni. Kimentem a konyhába és újból próbálkoztam. Semmi. Várjunk csak… Egy zuhanyzó hangját hallottam az emeleten. Talán ott lesz!

Felsiettem a lépcsőn, és kopogni kezdtem az ajtón. Igen, fent egy újabb fürdőszoba volt.

- Harry, bent vagy? – ordítottam be.

Mivel felelet nem érkezett, ezért benyitottam. A zuhanyfüggöny el volt húzva. Hallani lehetett a víz zaját. Lassan odasettenkedtem.

- Szia, Harry! – húztam el félig a függönyt.

- Úristen, Annabelle! Rám hoztad a frászt! – ijedt meg Harry, amin jót nevettem.

- Bocsánat, de kerestelek! Kiabáltam és kopogtam is! – mentegetőztem.

- Oké, elhiszem. Beszállsz? – húzódott perverz mosolyra a szája.

- Nem akarom az új ruhámat bevizezni, és amúgy is… mennem kéne suliba, van itt buszmegálló? – válaszoltam vissza.

- Ki mondta, hogy ruhában kell a zuhany alá jönnöd? És, van buszmegálló, de elviszlek! – zárta el a vizet – Egyébként, nagyon csinos vagy a ruhában! – szállt ki a zuhany alól.

- Köszönöm! – pillantottam a viseletemre.

Harry gyorsan felöltözött, és már indulhattunk is.

- Másnapos vagy még? – kérdeztem a kocsiba szállás után.

- Egy kicsit, de jót tett a fájdalomcsillapító. És te? – nézett rám egy pillanatra, majd vissza az útra.

A mosoly letörölhetetlen volt az arcáról. Boldog volt. Örültem, hogy boldog.

- Én is kicsit. De, szerintem nem észrevehető. – kacagtam el magam.

Az út további része kisebb beszélgetésekkel folyt. Sok témát érintettünk, például a tegnapi buli, suli, tanulás, ilyesmi.

- Köszönök mindent, Harry! – vigyorogtam rá még mielőtt kiszálltam volna a kocsiból.

- Nem kell megköszönnöd semmit! – reflektált, mire kinyitottam az ajtót – Várj! – állított meg.

 - Igen? – fordultam felé, amikor megcsókolt.

Visszacsókoltam, de nem tudom miért tettem.

- Szia, Belle! Majd hívlak! – kacsintott.

Kiszálltam.

- Szia! – intettem megszeppenve.

Elhajtott. Óvatosan fordultam meg, remélve, hogy senki nem látott meg. Igazam lett, majdnem! Egy ember látott, és az Ciara volt. Csak mosolygott.

- Ne mondj semmit! Ne mosolyogj így, ne! – emeltem fel a mutatóujjam.

- Szó-ó- ó-óval nála aludtál? – mosolygott, mint a tejbe tök.

- Psszt! Igen, de nem emlékszem semmire. Reggel mellette ébredtem, és ő meztelen volt! – meséltem kivörösödve.

- És te is? – húzogatta a szemöldökét.

- NEM! Én fehérneműben. Nyomasztó, hogy nem tudom, mi van. – töprengtem – Tényleg, és veletek mi volt? – tértem át egy másik témára.

- Együtt vagytok, ez ilyen egyszerű! És, Liam-nél aludtam, de annyira én sem sokra emlékszem.

- Mi nem vagyunk együtt! – jelentettem ki – na, és nálatok volt több mint, alvás?

- Annabelle, csak nem mered magadnak bevallani, hogy együtt vagytok! Ismerlek már! Ja, és talán volt, de nem tudom! – röhögött, mire én is követtem példáját.

Így mentünk be a suliba.

’ Talán igaza lehet! Talán, tényleg együtt vagyunk? De, mi van, ha Harry nem így gondolja? Bonyolult dolgok ezek! ’ – agyaltam, miközben leültem a helyemre.

~~~ 6 hónappal később ~~~

Több mint a felén túl vagyok a sulinak. Az időjárás kezd melegebbre fordulni. A félévet szintemnek megfelelően zártam. A tanulás szinte minden időmet elveszi, csak a hétvégéim maradnak egy kis pihenésre, de már nemsokára vége. Harry-vel ’ se veled, se nélküled ’ kapcsolatot élünk. Mindig összeveszünk valamin, de a végén úgyis kibékülünk. Stresszes minden. Nekem a suli, neki a munka, hiszen folyamatosan dolgozik. Új album, új turné. Ciara és Liam jól megvannak. Jó nekik.

A telefon csörgése ébresztett. Engem mindig az kelt. Szombat van, ki akar ilyenkor zaklatni? A képernyőn Ciara neve villogott.

- Jó reggelt! – ásítottam – Mit szeretnél, Drágám?

- Szia Annabelle! Otthon vagy? – kérdezte sietősen.

- Persze, itthon. Harry ma is dolgozik, vagyis én úgy tudom. Liam nem?

- De igen! Ezért, beengednél?

- Miért nem ezzel kezdted? – tettem le a telefont, és már rohantam is az ajtóhoz – szia!- öleltem meg.

- Szia! Figyelj, meg kell veled valamit osztanom! – vágott a közepébe.

- Öhm, oké! Gyere be, üljünk le! – csuktam be utána az ajtót. – Szóval, miről lenne szó? – ültem le a kanapéra.

- Képzeld… - tartott egy kis hatásszünetet – Kisöcsém lesz! – ujjongott.

- Komolyan? Juj, de jó! Majd megzabálom, ha megengeded! – viccelődtem.

- Előbb én, majd aztán te! – nevetett.

- Mikor tudtad meg? – faggattam.

- Tegnap este, csak akkor már nem akartalak zaklatni, tudtam milyen fáradt vagy. Neked mindened a tanulás, mint mindig. – karolt át.

- Hát… igen, sajnos! Kissé bele is fáradtam már. – sóhajtottam.

- Elhiszem! Ki kéne egy kicsit kapcsolódnod. Mondjuk egy hosszúhétvége Harry-vel? – gondolkodott.

- Harry sokat dolgozik, egyre többet. Alig beszélünk. – hajtottam le a fejem bánatosan.

- Ezért kell neki is egy kis pihenő. Te pihentető lennél neki! – nevetett fel.

- Te perverz! – röhögtem én is – Igazából nem is lenne rossz ötlet, csak hát, Harry-n múlik. Ha nem nyűgösködik, akkor még egész jó lenne.

- Biztos, hogy csak ő nyűgösködik?

- Nem… - vallottam be – Én is szoktam, de na! Nem tehetek róla! És ő többet szokott! – védtem meg magam.

- Na, itt a lehetőség, hogy mindent megoldjatok! Hívd fel, hogy délután találkozzatok, aztán megbeszélitek a dolgokat, jó? – tanácsolta.

- Oké! Igazad van! Ezért is vagy a legjobb barátnőm! Mindig segítesz a bajban! – öleltem át szorosan.

- Te is nekem! Na, de most mennem kell, majd hívj, hogy mi volt! – állt fel.

- Oké! – kísértem ki.

Visszamenve a szobámba azon tanakodtam, felhívjam-e Harry-t vagy sem. Végül elvettem a telefont az éjjeliszekrényről.

A mobilja kicsöngött.

- Szia, Ana! Mond gyorsan, mit szeretnél? – sürgetett.

- Szia! Délután lesz időd?

- Attól függ mire. – válaszolt egyszerűen.

- Harry! – kiabáltam rá, telefonon keresztül – Mindegy, semmi. Bocsi, hogy zavartak. – kinyomtam a telefonomat.

Pipa voltam. Ilyet még soha sem művelt.

- Attól függ mire. – ismételtem el hangosan, parodizálva Harry-t – Miért, én mi vagyok? Még a bolond is gondolná, hogy… áh, mindegy.

A mobilom csörögni kezdett. Láttam, hogy Harry keres. Egyszerűen kinyomtam. Nem érdekel. Ezzel most nagyon elszúrta. Ez az egész csúnya volt tőle. Egyszerűen, kikészített. Mit is képzeltem? Milyen jó, hogy együtt vagyunk? Nem is vagyunk együtt! A telefon újra csörgésnek indult, megint kinyomtam.

- Inkább felöltözöm. – kezdtem keresgélni. 

Egy Batman-es cicanadrágot és feliratos, szürke pulcsit vettem fel. Még csak tavasz eleje van, egyszóval hűvös, de már nem annyira, mint télen. Hirtelen hányinger fogott el. Mostanában sokszor van ilyen. 

~~~ 2 nappal később ~~~

A hétvégém tanulással telt. Mással nem tudtam lefoglalni a gondolataim. Harry mind a két nap próbálta felvenni velem a kapcsolatot, de én nem akartam. Nem volt mondanivalóm.

Reggel egy bő, kapucnis felsőt vettem fel – Batman-es - egy farmerrel. Szeretem a Batman-es holmikat, na! Hajamat felkötöttem, arcomra pedig egy kevés sminket helyeztem. Csak a napi rutin.

 A házból kilépve megcsapott a reggeli hűvös szellő, pedig kabát és sál is volt rajtam. Fázós típus vagyok, na! A suliba gyalog járok, szóval ez a nap sem volt kivétel. Fülemben a fülhallgatóból hallatszódó zene szólt. Kizártam a külvilágot, és a gondolataimba merültem.

A sulitól már csak egy zebra átkelő választott volna el, amikor… az egyik közeli utcából nagy sebességgel kihajtott egy autó, és nem állt meg a zebra előtt. A zebrán pedig én voltam. Elütöttek. 2 métert zuhantam. Bevertem a fejem. Sikolyokat hallottam és a kocsi búgását, amely nem állt meg, hanem továbbhaladt. Sokan gyűltek körém. A környezetem kezdett elsötétedni. Nagyon fájt a fejem. Végül csak a sötétséget láttam.