~Epilogue~

Megérkezett az Epilógus! Nagyon szépen köszönöm, hogy belátogattatok a blogomra, és olvastatok. Sokat jelentett nekem, és most az jelentene még ennyit, ha kommentben megírnátok, hogy legyen-e második „évad”? Köszönöm előre is!
Nézzétek meg előbb a kis videót, amit készítettem, majd olvassatok.
Jó olvasást! Sziasztok! J

Epilógus

Harry Styles:

A próba kellős közepén szólalt meg Liam telefonja.

- Elnézést, felvehetném? Talán fontos lehet. – pillantott a képernyőjére.

- Jó, akkor tartsunk szünetet. – válaszolt a koreográfus.

Liam az öltözőbe ment, miközben felvette a telefont. Egy hatalmas ’ Mi? ’ kérdést hallottam, amit követtett egy ’ Tényleg Annabelle volt? ’ kérdés is. Nem akartam hinni a fülemnek. Liam kissé könnyes szemekkel lépett ki az öltözőből.

- Louis, idejönnél, kérlek egy pillanatra?

- Persze! Mi történt haver? – kezdett aggódni.

- Négyszemközt oké? – hívta távolabb.

Tudtam, hogy valami komoly történhetett. Kezdtem ideges lenni. Nem tudtam tétlenül Zayn-nel és Niall-el maradni. Utánuk mentem.

- Mi történt? – nyitottam be az öltözőbe.

Louis hófehér volt, szinte sokkot kapott a hírtől.

- Annabelle… - kezdte, de nem jött ki több hang a torkán.

- Mi történ Annabelle-el? – kérdeztem felemelt hangerővel, szinte már ordítva.

- Annabelle-t elütötték. Kómába került. – magyarázta Liam.

- Hogy mi? – én is sokkos állapotba kerültem – Azonnal oda kell mennem!

- Harry, ilyen állapotban nem hiszem, hogy jó ötlet. Ott van a családja, a barátai. Egy kicsit próbálj lenyugodni, majd talán utána. – próbált nyugtatni Liam.

- Mi az, hogy nyugodjak le? – keltem ki magamból – a szerelmem kómába került, mert valami barom elütötte, és te meg azt mondod, nyugodjak le?!?

- Harry! Így főleg nem mehetsz! – szólt rám Louis is.

- Jó, igazatok van! De látnom kell! Mellette akarok lenni. – könnyesedtek be szemeim.

- Akkor menjünk! – egyezett bele azonnal Louis.

Zayn és Niall semmit nem tudtak. Liam ottmaradt, hogy beavassa őket, mi pedig elindultunk. Idegesen mindig gyorsan hajtok. A kórházba érve, alig tudtam türtőztetni magam. Az érzelmeim felerősödtek. Nem akartam, hogy sírni lássanak, de amikor beléptünk a kórterembe… Könnyek sokasága homályosította látásom. A lány, aki a legfontosabb a számomra, most gépre kötve, törékenyen fekszik az ágyon. Hogy történhetett ez?

- Sziasztok! – köszönt halkan Louis – Mit mondtak az orvosok? – kérdezte Annabelle édesapjától.

Közelebb sétáltam Belle-hez. Édesanyja az ágy mellett ült, és fogta lánya kezét. Megfogtam a másik kezét, majd megcsókoltam kézfejét.

- Nem hagyhatsz itt! Most nem! – beszéltem szinte hangtalanul hozzá.

- Harry… - jött mögém Lou – Gyere velem egy kicsit.

- Miért? Nem! Itt akarok vele maradni! – ellenkeztem.

- Ez fontos. Gyere! – hívott határozottan.

Elengedtem a lányt, és követtem Louis-t.

- Igen? – néztem rá.

- Apa lettél. – mondta ki egy pillanat alatt.

Megállt velem a világ. A szívem kihagyott. Elfelejtettem levegőt venni.

- Hogy mi? – eszméltem fel – Ho-hogyan? Nem, nem… az… nem lehet.

- De igen. A gyermekedet hordozta a szíve alatt, már hat hónapja. Hogy nem vettük észre? – meredt rám.

- Nem tudom… - ráztam meg a fejem – Hol van a gyerek? Él? – kezdtek el potyogni a könnyeim.

- Egészséges. Ez a lényeg. Ő is itt van az intenzíven, mivel még vizsgálatokat végeznek.

- Szerinted megnézhetem? – kérdeztem remegő hangon.

- Igen. Menjek veled? – ajánlotta fel.

- Megköszönném. Úristen… apa lettem! – döbbentem rá a valóságra.

Együtt mentünk a kisbabák részlegéhez. Láttam a kislányomat. Nyugodt volt, épp aludt. Gyönyörű baba. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy az én gyermekem.

- Elnézést! – állt meg mellettünk egy nővér – Maga az édesapa, a most született gyermeknek, akinek az édesanyja kómába került? – pillantott felém.

- Igen, én lennék. – feleltem.

- A gyermeknek még nincs neve. – magyarázta – Milyen nevet akartak adni neki?

- Öhm, Charlotte, Charlotte Styles.

- Rendben, köszönöm. A továbbiakban szeretném, ha velem jönne, mert fel kell vennem az adatait.

- Louis, jössz? – néztem rá.

- Igen.

Amikor végeztünk a papírmunkával elmondták, hogy még egy ideig bent kell tartaniuk a kicsit, mivel koraszülött. Visszasiettünk Annabelle szobájához, ahol már ott volt Liam, Ciara, Niall és Zayn. Mikor Ciara meglátott, azonnal megölelt. Tudtam, hogy neki el kell mondanom Charlotte-ot, de nem most. Együtt maradtunk még egy darabig a szobában. Én bent akartam maradni éjszakára, de Annabelle édesapja mondta, hogy nyugodtan menjünk haza pihenni. Még mielőtt elhagytam volna a helységet, megcsókoltam Belle homlokát.

- Holnap is jövök. – tettem hozzá.

A többiek bevártak, így együtt mentünk ki az épületből.

- Ciara, mondanom kell valamit. – fordultam Ciara felé, aki értetlenül pillantott rám.

- Tessék?

- Annabelle-nek és nekem született egy kislányunk. – avattam be.

- Hogy mi? – hökkent meg – és jól van? – kezdett aggódni.

- Igen, egészséges. – bólintottam.

Sírva fakadt.

- És, és… mi a neve? – törölgette könnyeit, amikor Liam lépett mellénk.

- Charlotte.

- De gyönyörű név! – ámuldozott.

- Ki az a Charlotte? – pillantott rám, majd Ciara-ra Liam.

- A lányom. – válaszoltam.

- Lányod? – kérdezett vissza – Csak nem…? – jött rá az igazságra.

- De igen. Annabelle terhes volt. – hajtottam le fejem könnyeimmel küszködve.

- Most kell erősnek lenned Harry! Annabelle fel fog épülni! Hidd el! – biztatott Liam.

- Köszönöm, hogy rátok számíthatok! – mosolyogtam rájuk halvány mosolyommal – Ciara, te nem tudtad, hogy terhes? – jutott hirtelen eszembe.

- Nem, semmit nem tudtam róla. – csóválta a fejét.

Még beszéltünk pár szót, majd mindenki hazament. Én is így tettem. Liam-nek igaza van! Erősnek kell lennem! Meg fogok birkózni a dologgal! És hiszem, hogy Annabelle is felépül! Remélem!