XXV.

Chapter 25.

 ☺https://www.youtube.com/watch?v=gFg8XEHVKOM ☺

...- Szia , Belle!- köszönt a másik oldalon lévő személy, aki nem Louis volt....

- Odaadnád Lou-nak? - kérleltem, mert tudtam, hogy nem Louis az illető.

- Nem. Mert most én szeretnék veled beszélni.  - válaszolt.

- Miért? Miért akar mindenki velem beszélni? Hagyjatok békén! Komolyan?! - idegeskedtem.

- Ana, kérlek! Csak hallgass meg! - védekezett.

- Harry, ha a döntésemmel kapcsolatban akarsz mondani valamit, felejtsd el! A döntésem végleges! - zártam rövidre - És most add kérlek Louis!

- Nem, nem, nem , nem! Annabelle, szeretnék veled még utoljára találkozni, kérlek! Csak ezt fogadd el! - könyörgött.

- Ne könyörögj! Híresség vagy! Nem kell meghajolnod előttem, mert én nem vagyok híres. De a válaszom , nem! Niall-el sem találkozom, veled sem fogok! Ő nem is tett fel ilyen kérdést , mert tudta, hogy a válaszom úgyis ez lenne! - válaszoltam határozottan.

- Ez nem igazságos! Csak magadra tudsz gondolni, Annabelle Wesley! - háborodott fel.

- Haha' , magamra mi? NEM! A csapatra gondolok, tudod! Nem úgy mint te! - emeltem fel a hangerőm.

Már nem válaszolt. Nem tudott mit válaszolni. Nekem volt igazam. Csak egy nagyot sóhajtott, és átadta a telefont. Gondolom én, mert már nem szólt bele.

- Szia, Annabelle! Hogy vagy? - kérdezte kedvesen Louis.

- Gonosz vagy! - mormoltam gúnyosan.

- Most miért? - lepődött meg megjátszva.

- Nem vagyok vicces kedvemben, William! Inkább támogatásra lenne szükségem, nem arra, hogy lerohamozzanak! - vallottam be.

- Ne haragudj! Harry hamarabb felkapta a telefont, mint én. - mentegetőzött.

- Próbán vagytok? - tettem fel kérdésem egyhangúan.

- Nem, itthon. Miért?

- Nem érdekes! - tereltem volna a témát.

- Anna, de! Igenis érdekes! Mond, mit szeretnél! - 'utasított' lágyan.

- Csak....szerettem volna átmenni hozzád, mert egyedül érzem kicsit magam. És amúgy is 1 nap, és suli.. szóval szerettem volna nem egyedül lenni.. - magyaráztam.

- Nyugodtan gyere, tudod, hogy én mindig szívesen látlak nálam!

- Ott van Harry, így nem megyek. Legyetek jók, és érezzétek jól magatokat! - búcsúzkodásnak szántam, hogy leteszem, de Loui nem hagyta.

- Belle, várj! Ha elmegy Harry, akkor átjönnél?

- Igen.. - kicsit boldogabb lettem.

- Akkor készülj el, Harry úgyis indulni készült már, és akkor itt találkozunk. - mondta aranyosan.

- De ugye tényleg nem lesz már ott?

- Tényleg nem lesz! Hidd el!

- Mit vigyek, pizsama , fogkefe, éjszakai krém. Ágynemű ugye van? - nevettem a telefonba.

- Igen, az van. Szerintem elég lesz az, amit hozol. Nemsokára találkozunk! 

- Oké, 5 perc és ott vagyok! Szia! - köszöntem el felvillanyozva.

- Szia!

Végre! Legalább felszabadulok egy kicsit. Louis és Eleanor mindig megnyugtatnak és energiával töltenek fel. Szerintem most is így lesz, vagyis nagyon remélem.

Felrobogtam a szobámba , hogy elpakoljak és már indulhattam is. A lakás bezárása után, szabályosan rohantam, úgy szedtem a lábaim Louis háza felé. Igen, már tudom, hol lakik.

~ Harry szemszöge ~

- Louis! Had hívjam fel Annabelle-t! Add ide a telefonodat! - unszoltam Loui-t, miután meguntam a videó játékot.

- Nem! Hívd a sajátodról! - nyújtotta rám a nyelvét.

- De az enyémet nem venné fel! - néztem rá kiskutyaszemekkel.

- Akkor sem adom oda, mert rám lesz dühös, ha megengedem neked. - okoskodott.

- De Louis! - próbálkoztam volna tovább, amikor megszólalt a telefonja a konyhában.

Egymásra néztünk, majd' egy pillanat alatt rohanni kezdtünk a telefonért. Én voltam a gyorsabb.

- Add azt ide! Ki az? - nyújtotta Lou a kezét.

- Nem adom, ez Annabelle! Beszélnem kell vele! - lépkedtem távolabb.

- Harold, fel ne merészeld venni! - 'fenyegetett' a mutatóujjával, amikor benyomtam a zöld gombot.

- Szia Louis! Végre, hogy felvetted! - hangja bájos volt, amit mindig is imádtam, amióta csak ismerem.

- Szia , Belle! - köszöntem bele.

 Louis szemei szikrákat hánytak, majd inkább csak figyelt.

- Odaadnád Louis-nak a telefont? - kért meg, de tudtam, hogy ezt most nem tehetem meg, ha beszélni akarok vele.

- Nem. Mert most én szeretnék veled beszélni! - adtam a választ.

- Miért? Most komolyan, miért akart mindenki velem beszélni? Hagyjatok békén! - idegesítette fel magát.

- Annabelle, csak egy szóra hallgass meg! - védtem meg magam.

- Harold, ha a döntésemhez szeretnél bármit is hozzáfűzni, akkor elkéstél, mert a döntésem végleges! És most add Louis-t! - hadarta.

- Nem, nem ,nem ! Nem erről van szó! Én csak szeretnék még egyszer találkozni veled, kérlek! - könyörögtem.

- Hazz! Ne könyörögj! Híresség vagy, én nem vagyok az!  Ne hunyászkodj meg előttem! És a válaszom nem. Senkivel nem találkozom , csak a lányokkal és Louis-sal! - válaszolt határozottsággal a hangjában.

- Csak magadra gondolsz, Annabelle Wesley! Csak magadra! - csúszott ki a számon mérgemben, amikor rájöttem, hogy ez nem igaz.

- Oh' igen?! Nem hinném! Inkább gondolok a csapat jövőjére, mint a saját magánéletemre! - ordibálta kiakadva.

Ekkor Lou kikapta a kezemből a telefont, mert látta, hogy kicsit elfajult a helyzet. Ami nem volt egy jó dolog.

Leültem a kanapéra , és a tenyerembe temettem az arcom.

'Hogy lehetek ekkora marha?'

Sokáig így agyaltam, miközben füleltem a beszélgetés többi részét. Hallottam, ahogy Louis azt mondja, hogy ha engem elküld, akkor jön-e Annabelle. A szívem hevesebben kezdett verni a kelleténél. Ez talán még jól is jöhetne nekem, hiszen Louis nem küld el, ha nagyon szépen megkérem.

'Bár....nem tudom. Mert Belle csak az unokatesója. '

A gondolatmenetemből Louis zökkentett ki.

- Menned kell haver! - hatásos duma, de nálam nem.

- Miért? - tettem úgy , mintha nem hallottam volna semmit.

- Mert későre jár! - húzott fel.

- Még csak 7 óra, nem mondhatod, hogy késő van. Vársz valakit? - kicsit feltűnő kérdés, de sebaj.

- Nem, csak fáradt vagyok! Hosszú volt a nap. Szóval, majd holnap beszélünk! - próbált hessegetni, de ez nem volt ilyen könnyű.

- Mr. Tomlinson! Tudom, hogy valami más van a dologban, mert nem ma jöttem le a szélvédőről az ilyen ügyek terén.  - húzogattam a szemöldököm.

- Ha elmész , elmondom! - alkudozott.

- Oké. - indultam meg az ajtó felé.

Az ajtó előtt megálltam és visszafordultam.

- Na, ki vele! - kíváncsiskodtam.

- Annabelle itt alszik, mert egyedül érzi magát. De csak egy feltétellel , ha te már nem vagy itt. Szóval ő már tuti elindult.  - magyarázott , miközben már tolt az ajtón kifelé.

- És ha elbújok valahova? - fedtem fel az ötletem.

- Harold,nem lehet! Ha megbántom Belle-t , akkor azt nem bocsájtom meg magamnak! Nemrég' találtuk meg a rokoni kapcsolatot közöttünk, nem akarom, hogy megszakadjon. - szólta le a zseniális ötletet.

~ Visszatérés Annabelle szemszögébe ~

- Végre! Megérkeztem! - sóhajtottam egy nagyot, még mielőtt kopogtam volna.

- Máris nyitom! - szólaltak meg belülről.

A kilincs lenyomódott és Louis mosolygós arca jelent meg. Azonnal a karjaiba vetettem magam. 

- Jaj, szia! - puszilt bele a hajamba.

- Szia Loui! - öleltem szorosabban pár másodpercig, majd' elengedtem.

- Gyere be! - hívott be a házba.

Valami más volt. Fura érzés fogott el. De inkább elkergettem ezt. A lakásba lépve, egyből megláttam a játékkonzolokat.

'Ezek szerint nem is olyan rég mehetett el Hazz' - bámultam a játékot, amit Louis is észrevett.

- Bocsi, még nem volt időm elrakni! - sietett kihúzni és kikapcsolni a dolgokat.

- Nem gond! Nyugi! Jól fogom érezni magam! - nyugtattam meg.

A táskámat fogva , álltam a nappali kellős közepén. Kissé elveszettnek éreztem magam. A ház nagy, én pedig kicsi. Elvesztem!

- Valami baj van ? - fürkészte aggódóan az arcomat Loui.

- Nem. - pillantottam rá megszeppenve.

- De! Látom, hogy valami van. Gyere ülj le, hozok innivalót. Narancs jó lesz? - ültetett le a kanapéra, amin megéreztem Harold parfümét.

- Igen, köszönöm! - villantottam meg a mosolyom.

' Pont oda ültem le, ahol Harry ült' - simítottam meg az anyagot.

- Tessék! - adta a kezembe - Egyébként az emeleten lesz a szobád, vagyis oda alakítottunk ki neked egy szobát, mivel ez a ház elég nagy. - ivott bele ő is a narancslébe.

- Oh' értem, igazából ezt akartam megtudni, mivel nem tudom hova rakjam ezt! - nevettem fel kínomban - Akkor az emeleten melyik ajtó is? - álltam volna fel, amikor Louis lehúzott.

- Majd megmutatom, előbb igyuk meg a narancslevet, oké? - kacsintott.

- Öhm, oké. - adtam be a derekam.

Miután megittam az ízletes nedűt,  Louis megmutatott mindent.

A fürdőszoba pont az én szobám mellett van, és elmagyarázta, hogy a szobámon keresztül is be lehet menni.

Fura módon kicsit benyitott, majd megfordult .

- Menj, pakolj be, aztán nézünk valami filmet, jó? - adta az ötletet.

- Megegyeztünk. - nyitottam be.

Gyönyörű szoba. A falak világoszöldre voltak festve rajtuk sötétebb zöld árnyalatú falevél falmatricák. Az ajtó belülről mélyebb tónusú barnára volt színezve . Egyszerűen csodás!

Miközben pakoltam, észrevettem, hogy a fürdőszoba kilincse lenyomódik. Azt hittem Louis az....