XXI.

Chapter 21.

....- Maradj itt! - nyitottam ki az ajtómat, hogy lemehessek....

- Ki az? - léptem közel az ajtóhoz.

- Én vagyok az , Belle! Engedj be, kérlek! - hallottam Niall hangját kintről.

'Basszus,basszus ,basszus...mi a fenét csináljak!?' - ijedtem meg.

- Nem tudlak..elfelejtettem merre van a kulcs..bocsi! - rossz hazugság, nagyon rossz.

- Ezt még a hülye sem hiszi el, Annabelle.. Komolyan, engedj be! - kérlelte határozottan.

- De tényleg nem tehetem, nem tudlak, ne haragudj! - próbáltam 'elűzni'.

- Tudom, hogy be tudsz. Engedj! - lett ideges.

- Nem fog! - szólalt meg hátam mögül egy hang - Ha nem akarja, akkor nem fog! - válaszolt nyugodtan.

- Te meg mi a fenét keresel bent! - kapta fel a még jobban a vizet Niall - Áh, már értem, szóval ezért nem akarod kinyitni. Ennyit erről, viszlát! - távolodott hangja.

- Niall ne! - siettem az ajtóhoz kinyitni, de addigra már elment - Miért csináltad ezt?!? Nem megmondtam, hogy ne gyere le? - szinte már majdnem nekimentem Harold-nak, annyira idegesnek éreztem magam.

- Megmondtam, hogy harcolni fogok érted, nemde? - húzta fel a szemöldökét.

- Az oké, de nem így gondoltam... - fújtattam.

- Én pedig igen! - erősködött.

- Menj el! - fordítottam neki hátat.

- Hogy mi van? - lépett közelebb hozzám.

- Menj el! - ismételtem meg szavam.

-  Höh' most meg elküldesz , az előbb azt akartad, hogy maradjak, Kisasszony álljunk meg egy szóra! Így nem jó a játék! - fordított meg.

- Az-az előbb volt és most pedig most van! Szóval menj el! - pillantottam félre.

- Mond a szemembe! - 'parancsolt'.

- MENJ EL! - néztem rá, mire' erőszakosan megcsókolt, majd elviharzott.

'Hülye,hülye,hülye,hülye......argh' Miért? Miért vagyok ennyire agyatlan?' - rogyottam le, amikor megéreztem a szúró fájdalmat a nyakamon.

Felálltam. A szobámban próbáltam  olyan ruhát keresni, ami eltakarja a nyakamon szabályosan 'világító' szépséget. Megbélyegeztek. Ez annak a jele. Miután találtam egy szürke ,hosszú ujjas  pulcsit és egy rövid nacit azonnal fel is kaptam magamra.

Miközben megigazítottam az ágyat megtaláltam az elhasznált óvszert. Egyik felemnek jó a másiknak rossz emléknek bizonyult a reggeli hancúrozásunk. A kuka mélyére dobtam.

'Nem akarom látni!!' - töröltem le egy könnycseppet ami épp lefolyóban volt az arcomon.

Letrappoltam a lépcsőn, és csináltam magamnak reggelit. Alig tudtam magamba tömni az ételt, amikor jött egy sms-m.

'Juj, Ciara-nak nem írtam SMS-t, franc!' - jutott eszembe, miközben közelebb húztam az asztalon lévő telefont.

Elena-tól jött.

'Hab a tortán!Hahahahah.....NO!' - nyitottam meg az üzenetet.

'Mi történt te lány? Hívj fel! xx' - állt az üzenetben.

Azonnal hívtam.

- Szia, csajszi mit csináltál?  - kérdezte azonnal.

- Szia, miért mi történt? - kérdeztem vissza.

- Csak annyi, hogy Niall tiszta ideg, és a szobájában kuksol. Nem tudunk bemenni hozzá. Tettél valamit? - faggatott.

- Én? Nem, nemrég keltem fel. Pont arra , hogy dörömböl a bejárati ajtómon. Persze, hogy leszóltam. - védtem meg magam.

- Nem lehetett egy sima leszólás, mert akkor nem lenne ilyen. - tette hozzá.

- Lehet rossz napja van ,és nagyon a szívére vette..Annyi a lényeg, hogy ne zaklassátok! Szerintem, nem lenne jó, ha folyamatosan zaklatnátok. - érveltem.

- Legyen igazad! - mondta bájosan.

- Na, le kell tennem, majd beszélünk! Szia! - köszöntem el sietősen.

- Szia! - tette le.

'Csak ne zargassák, csak te zargassák!!' - imádkoztam.

Pötyögtem Ciara-nak egy gyors SMS-t.

'Tudunk most találkozni?' Mert nekem most épp időm , mint a tenger' - írtam.

Válasz sokáig nem érkezett, így arra gondoltam elmegyek sétálni. Okos ötlet, de eleredt az eső.

' Legjobb nap, mindegy!' -  csuktam be magam mögött az ajtót.

Hideg nem volt, csak az esőcseppek voltak hűvösek. Olyan borongós volt az időjárás , mint az én hangulatom. Nem így képzeltem a mai napomat, mondhatom, de ez így alakult. Elsétáltam lassan a parkig, persze esernyőt nem vittem. Szóval teljesen eláztam, de nem érdekelt. Akkor az nem számított. Leültem a legközelebbi padra és csak nézelődtem. Egyedül éreztem magam, teljesen.  Azért, mert Elena nem tudott a dolgokról pedig ő a legjobb barátnőm, valójában pedig Niall sem tud semmit csak sejt, ami rossz. Nagyon rossz. Egy darabig ott ültem és csak üveges tekintettel bámultam a világot. A messzeségből egy ismerős arcot véltem felfedezni. A kocsijából hirtelen kiszállt és gyorsan közeledett felém.

- Annabelle, te hogy-hogy itt ülsz a zuhogó esőben? - kérdezte kedvesen.

- Mert megérdemlem. - válaszoltam komoran.

- Ne butáskodj, senki nem érdemel meg ilyesmit.. - ült le mellém , miközben betakart a kabátjával.

- De én igen, Louis! - fordultam felé - Én megérdemlem, mert kiszúrtam mindenkivel. - kezdett könnyesedni a szemem.

-  Gyere szállj be, elviszlek hozzánk és mesélhetsz! - mosolygott és segített felállni.

Út közben elmeséltem neki mindent. Úgy éreztem benne megbízhatok, olyan volt mintha a bátyámnak mondanám el a dolgokat.

- Szóval, ez a nagy helyzet, hidd el én nem mondom el senkinek! Megvédelek ha kell! - ajánlotta fel aranyosan miközben leültünk az étkezőasztalhoz.

- Köszönöm Lou! Cuki vagy! - mosolyogtam, mire megszorította a kezem amolyan  'Rám mindig számíthatsz' szorítással.

- Tudod mit, hogy jobb kedved legyen, mutogatok képeket, épp abban a fiókban kezdtünk rendet rakni Eleanor-ral. - húzódott mosolyra a szája , amikor letett egy adag képcsomagot.

- De ari vagy ezen a képen! - szúrtam ki egyből egyet.

Ahogy nézegettük együtt a képeket, találtam egyet, ami nagyon ismerős volt. Mintha láttam volna már azt a képet valahol.

- Ezek kik? Tudom, az ott anyukád, de ők kik? - mutogattam sorban az embereket.

- Ők a rokonaim, anyunak a testvérei. Ez még egy nagyon régi családi fotó. Őt  - magyarázta , közben' rámutatott egy nőre - már nagyon sok éve nem láttuk. Még kicsi voltam , amikor úgymond eltűnt.

Nekem nagyon ismerős az a személy. Az a nő olyan mint.... mint .. anya?!?!

- És azt sem tudjátok, hogy hova költözött, vagy ilyesmi? - kérdeztem kíváncsian.

- Egyszer hallottunk egy olyat, mintha Wales-ben látták volna.. - agyalt.

- Cardiff-ban?

- Honnan tudtad? - nézett nagy szemekkel rám.

- Csak ráhibáztam! - vakargattam a fejem - Figyelj , mutatok egy képet! - vettem elő a telefonom.

Megmutattam az édesanyámról egy mostani képet, hátha felismeri.

- Ő..igen ő a nagynéném , 100% , hogy ő az.. de honnan van neked képed róla? Csak nem, az... - nem hagytam, hogy befejezze.

- De, ő az anyukám. Louis mi unokatestvérek vagyunk! - jöttem rá.

- Te ezt tudtad? - döbbent le.

- Nem , csak a képnézegetésen ismertem fel anyut.. - vallottam be.

- Úristen, úristen! Ez annyira jó! - ölelt át - Itt él az unokahúgom és én nem is tudok róla, jesszus! - puszilta meg az arcom.

- Te vagy az én unokabátyóm ! Annyira jó ezt kimondani! - örültem - Sokkal jobb lett a kedvem, de sajna haza kell mennem. - biggyesztettem le ajkaim.

- Örülök, hogy örülsz és sajnálom, hogy már mész! Majd itt aludhatsz , amikor csak kedved tartja, jó? - ajánlotta fel.

- Juj, imádlak! Tényleg, mikor lesz próbátok? - hirtelen eszembe jutott a próba és a csapat.

- Holnap. Eljössz?

- Talán.. - húzogattam kicsit a szám.

- Megértem ha nem, de szerintem agyalj az érzelmeiden és holnap nézz szembe a két fiúval, okés? - borzolta össze a hajam.

- Okés.. és naa ne borzold a hajam.. - nevettem - Na megyek, szia! - pusziltam arcon.

- Szia, Ana, és tudod, gyere máskor is! - kacsintott.

Hazafelé úton egyből anyut tárcsáztam, aki szinte azonnal felvette.

- Szia Édesem! Mi újság? - kérdezte boldogan.

- Szia Anya! Képzeld találtam egy eltitkolt unokatesót! - válaszoltam felpörögve.

- Ezt hogy érted?

- Louis Tomlinson-nak, a híres One Direction tagnak tudod.. - kezdtem.

- Igen tudom melyik az.

- Na, annak az anyukája a tesód! Miért nem mondtad? Egyáltalán, miért nem beszéltél a családodról és miért nem tartottad velük a kapcsolatot? - kérdezősködtem.

- Johanna-nak van egy fia? Aki ráadásul híres is. De rég nem beszéltem vele. - érzékenyült el.

- Anya, anya.. nem csak egy fia van, hanem 2 és 5 lánya. - magyaráztam.

- Istenem, miért nem tartottam velük a kapcsolatot..

- Ezt kérdezem én is... - tettem hozzá.

- Tudod Kincsem, majd ha hazajössz, akkor ezt részletesen átbeszéljük, addig is tartsd velük a kapcsolatot, rendben?

- Persze, úgy lesz..

- Le kell tennem Drágám, majd még beszélünk! Szia, puszillak!

- Én is puszillak, szeretlek , szia!- tettük le egyszerre a telefont.

Annyira nem figyeltem, mivel raktam el épp a táskámba a telefont, hogy nekimentem egy srácnak, aki épp egy bárból jött ki.

- Ne haragudj, mostanában mindig neki megyek valakinek.... - állt el a szavam.